emberek

***

[/list]

#Név: Isabella Marie Swan
#Nem: lány
#Faj: ember
#Különleges képesség: Energia pajzs
#Kor: 17
#Foglalkozás: tanuló


#Születési idő: 1987 szeptember 13.
#Születési hely: Forks, Washington, USA
#Család:
- - Apa: Charlie Swan
- - Anya: Renée Dwyer
- - Testvér(ek): nincs
- - egyéb: Edward Cullen

#Előtörténet:
Forksban születettem. Minden olyan meseszerű volt, hogy szinte hihetetlen és az is volt. Hat hónapos koromban édesanyám és édesapám elváltak, anyám magával vitte Kaliforniába, majd később Phoenix-be ahol végül is felnevelkedtem, ebben a meleg, mindig nyüzsgő városban. Nem voltam népszerű, úgy éreztem, nem tartozok sehová. Többnyire ügyetlen, kétbalkezes, ezért kerültem az egyensúlyozást igénylő sportokat és a táncot, de anyám rám erőltette saját akaratát a balettozást. Persze nem nehéz kitalálni, hogy nem igazán sikerült nagyobb eredményeket elérnem, hiszen mennyi esélye lett volna egy olyan lánynak, aki semmi egyensúllyal és az ilyen tánchoz szükséges dologgal nem rendelkezik? Az iskolában mindig én voltam emiatt is a szürke bárány. Az aki csak ült, olvasott esetleg írt, de sosem barátkozott, nem ment délutáni foglalkozásokra, hanem egyenesen haza az eldugott kis házba, az egyik utca végén.
Minden nyáron elmentem Forks-ba apámhoz de sosem éreztem jól magát igazán. Nem tetszett maga a hely. A sok zöld, az állandóan esőzések. Nem ezt szoktam meg, hiszen Phonix a mindig meleg és nyüzsgő város ehhez a kis 3000 fős városkához képest…
De miután édesanyám újra férjhez ment, lelkiismeret furdalásom támadt amiatt, hogy anyjám miattma nem tud hivatásos sportoló férjével, Phil Dwyerrel utazni az országos "turnékon". Így elhatároztam (hatalmas nehézségek árán) hogy Forksba költözök, és édesapámmal fogok élni. Először egyáltalán nem voltam képes beilleszkedni és utáltam is a mindig csapadékos kisvárost…de itt figyeltem fel az egyik különös diákra, Edward Cullenre. Mindenkit kérdezgettem, hogy ki ő és ekkor tudtam meg, hogy ő Esme és Carlisle Cullen nevelt gyereke. Testvéreit is örökbe fogadták, s ő az egyetlen, aki pár nélkül maradt. Aki annyira más volt a szememben, mint a többiek. Már rögtön szimpatikus volt nekem de a szerencsétlenkedésem végett a fiú többször is megmentette az életem, először egy száguldó autót állít meg megmutatván így a szuperképességeit. Semmi nem tiszta nekem, hogy tudta puszta kézzel megállítani a hatalmas kocsit és, hogy sietett olyan gyorsan megmentésére…és vajon miért?

#Kinézet: Hosszú,egyenes sötétbarna haja és csokoládébarna szemei különös összhatást keltenek fehér bőrével. Haját legtöbbször kiengedve hordja, néha copfba köti. Magas, vékony termetű, nem izmos, de nem is szeret és nem is, tud sportolni.
Az öltözködési stílusa inkább a sportos ruhák felé húzódik, hiszen sose kedvelte annyira a túlzottan nőies holmikat. Persze nem veti meg azt sem, de jobban szeret szolidabban öltözködni. Sminkelés messze áll tőle, sose sminkelte magát, s remélhetőleg nem is fogja. Szereti az ékszereket, de persze magán nem szokott viselni, ha meg igen, akkor csak kisebb apróságokat. Gyűrűt, nyakláncot, karkötőt, órát, de ezek mind szerényebb változatban állnak.

#Jellem: Megértő, komoly lány,aki szereti a saját útján járni és nem is próbál meg kitörni a szürke hétköznapokból-persze ez nem mindig sikerül, kétbalkezessége és ügyetlensége miatt. Mágnesként vonzza a bajt, amiből már sok komolyabb problémája adódott. Habár rendkívül makacs, szereti, ha társaságban van-ekkor is inkább ő az, aki türelmesen végighallgat mindenkit, nem szeret sokat beszélni. Sokszor az a benyomása, hogy ő más, mint a többiek, mert nem úgy gondolkodik, nem úgy reagál le bizonyos dolgokat, mint ahogyan azt egy átlag ember tenné. A hazudás nem az erőssége, színésznőként sem lenne sikeres. Nagyon jó megfigyelő, semmilyen apróság nem kerüli el a figyelmét.

Angelica Smith Torres;;

× Név : Angelica Marie Smith Torres
× Nem : nő
× Faj : ember
× Kor : 29 év
× Foglalkozás : hitoktató

# Születési idő : 1976.12.24.
# Születési hely : Recife, Brazília
# Család:
- - apa : Jonathan Smith, ügyvéd. Kapcsolatunk afféle igazi apa-lánya kapcsolat. Sokáig volt ő a példaképem, hiszen nála becsületesebb ügyvédet nehezen találhatnék.
- - anya : Kiara Gioconda Albuquerque, orvos. Kapcsolatunk nem felhőtlen, aminek legfőbb oka az, hogy nem szeretem ha irányítanak, ő pedig előszeretettel tenné ezt.
- - testvérek : Egy húgom van, Juliana Spencer, aki 26 éves kora ellenére már házas, sőt, jelenleg második gyermekét hordja a szíve alatt. Amikor lehet, telefonálunk egymásnak.
- - egyéb hozzátartozók :van egy 38 éves, jóképű, csodálatos, megismételhetetlen férjem, aki nem mellesleg építész. Ő Gabriel Torres. Szeretem <333

● Előtörténet :
Utálom ismételni önmagam, az adataim egy kicsit feljebb találhatóak. Ha nem voltál lusta, hogy rögtön az előtörténetemmel kezdd, akkor lényegében már mindent tudsz a családomról, arról, hogy hol és mikor születtem, valamint a nevemről, ami egy kissé hosszúra sikeredett, de a szüleim sosem gondolták, hogy engem valaki el fog venni feleségül, esetleg megtartom az apám által rám ruházott családnevet. Tévedtek. Ebben is, ahogyan abban is, hogy táncos leszek. Mivel korán megmutatkozott az, hogy mennyire imádom a mozgás minden formáját, így egy olyan iskolába írattak, ahol táncot is tanultunk, majd egy katolikus iskolába kerültem, de különórára itt is kötelező volt járnom, ahogy általánosban. Sem a zongora, sem a tánc nem állt messze tőlem, így örömmel vettem ezeket az órákat, miközben a hittanórákon csillogó szemmel figyeltem az atyát, aki rengeteg kérdésemre választ adott. Mivel öt osztályos, nyelvi előkészítő gimnázium volt, 13. évvégére illetve félév végére, nem volt kérdéses, hogy talán a teológiát is megpróbálnám, hiszen hittanból folyamatosan kaptam az elismeréseket. 19 évesen, életemben először vesztem össze a szüleimmel, a döntésem kapcsán, hiszen hogyan is gondolhattam, hogy majd ők engedni fogják azt, hogy teológiára menjek, ha közben véleményük szerint nekem nem ott van a helyem. Tulajdonképpen bárhol, csak nem ott. Az ő lányuk, ennek a jó hírű család lánya, nem mehet teológiára. A húgom életében először a szüleim mellé állt, mire én jobbnak láttam, ha átköltözöm a telkünk másik végében álló vendégházba, ami a vendégek fogadására lett építve, 3 másikkal együtt. Szüleim ezt egyszerűen tudomásul vették és lényegében az első éves eredményeimig itt laktam, persze támogatást kaptam tőlük, hiszen kellett a látszat, hogy minden rendben van. A mama és a papa rájöttek, hogy jó ez nekem így és én tökéletesen boldog vagyok a drága teológiámmal együtt, ráadásul szégyent sem hozok a családra, mint az egyik gimnáziumi osztálytársam, aki éppen mindenórás terhes volt, vagyis már nem sok volt neki hátra, ráadásul még azt sem tudta megmondani, hogy ki a gyerek apja. Akkoriban eldöntöttem, hogy ha lehet, én hanyagolom a házasság előtti szexet, hiszen nem akartam ilyen helyzetbe kerülni. A teológiai diploma megszerzése után egy iskolában helyezkedtem el, mint hitoktató. 2 év után egy új épületrészt akartunk terveztetni, hiszen az iskola kicsinek bizonyult a diákoknak. Különböző építészek terveit tekintettük meg, míg végül egy bizonyos Gabriel Torres munkája nyerte el a tetszésünket, és úgy döntöttünk, hogy ő kapja meg a munkát.
Én akkoriban lettem igazgatóhelyettes, így főként én kommunikáltam vele. Először csupán munkakapcsolat volt közöttünk, aztán elkezdtünk randevúzni és nekem tulajdonképpen nem volt ellenemre egy közel 10 évvel idősebb férfi közeledése, annak ellenére, hogy én szerelem terén eléggé tapasztalatlan voltam, és biztos voltam benne, hogy ő hamarosan többet akar, mint egy lány, akivel elmehet moziba, de tévedtem. Gabriel tiszteletben tartotta azokat az értékeket, amelyeket én képviseltem, és neki is hasonló volt a gondolkodásmódja. Ő is hasonlóan vallásos volt, mint én, ami miatt igazán jól kijöttünk. Úgy döntöttünk, hogy csak a házasság után költözünk össze, viszont a lakásunkat addigra tökéletesre alakítjuk, így az eljegyzés után, mely az egy éves évfordulónk volt, nekiálltunk lakás után nézni, ám ekkor Gabriel egy szinte visszautasíthatatlan ajánlatot kapott külföldön és választanunk kell. Vagy visszautasítja az állást és soha többet talán nem lesz alkalma kitörni a fényűzésből és velem marad, vagy elhagy engem és a karriert választja. Végül hosszas gondolkodás után, apám találta ki a megoldást azzal, hogy költözzünk nyugodtan össze, hiszen nem lenne olyan sok az esküvőig, és végül is csak azt a körülbelül hátralevő fél évet fogjuk „nem hivatalosan” együtt tölteni, az pedig nem vészes. Így kerültem Forksba, egy családi házba, amit ketten rendeztünk be, a saját ízlésünkre. Az első hónapban semmi baj nem volt, ám a következő hónapban, amikor megkaptam egy hitoktatói állást, Port Angelesben, annyira elszaladt a ló az eddig féken tartott hormonjainkkal, hogy nem tudtunk leállni, bár igazából nem is akartunk. Ha valamit, hát ezt nem fogom megbánni, hogy Gabrielnek adtam a szüzességem, hiszen ezáltal egy olyan kapocs keletkezett köztünk, mely örökké összetart minket. Végül fél év múlva összeházasodtunk, és jelenleg boldogan éljük életünket Forks egyik kertvárosi házában, várva azt, hogy végre megfoganjon az első gyermekünk. Igazából én személy szerint nagyon örülnék neki, de Gabriel szerint ehhez még gyűjteni kéne egy kicsit, hogy mindent tudjunk biztosítani a gyereknek, esetleg gyerekeknek.

● Kinézet :
Nem túl magas, 168 cm, vékony testalkatú, ám nőies idomokkal rendelkező szőke lány vagyok, sötétkék szemekkel. Szinte mindig mosolygok. Arcom formája inkább szögletesnek mondható. Fogaim fehérek, semmi különleges nincs bennük. Szemöldököm színe barna, ami az eredeti hajszínemből adódik, ugyanis a szőke csak egy festett szín, de én nagyon szeretem. Állandó kiegészítő a jegygyűrűm, amit sosem veszek le

● Jellem :
Jól nevelt, néha hajlamos vagyok átmenni gyerekbe, ilyenkor Gabriel állítása szerint teljes mértékben az édes és cuki jelzők használhatóak rám. Alapjáraton nyugodt vagyok, türelmem szinte határtalan. Ritkán veszekszem, inkább higgadtan próbálom megoldani a dolgokat. Eddig még sosem ütöttem meg senkit, amire büszke vagyok. Szeretem a gyerekeket, bár sokkal jobban szeretek a fiataloknak vagy a felnőtteknek hittant tanítani. Egyébként pedig elsőszámú mottóm, hogy először a munka, aztán a szórakozás. Ezt igyekszem nem megszegni.

Christian Müller;;

× Név : Christian Müller
× Nem : férfi
× Faj : ember
× Kor : 24
× Foglalkozás : műemléképítész

# Születési idő : 1981.08.24.
# Születési hely : Gaildorf, Németország
# Család:
- - apa : Michael Müller, építési vállalkozó, viszonylag jó vele a viszonyom, bár a „világot akarok látni a cég megismerése helyett” ötletemet nem nagyon díjazta.
- - anya : Georgina Geiger, újságíró, imádjuk egymást, egyedül ő támogatott az örült ötletemben, hogy világot lássak.
- - egyéb hozzátartozók :
Feleségem: Morgan van der Meijden
Fogadott fiam: Nicholas Jack-Müller

● Előtörténet :
Christian Müller vagyok, 1981.augusztus 24-én láttam meg a napvilágot. Azaz a szülőszobai neonlámpát, ugyanis az éjszaka közepén döntöttem úgy, hogy világot látok. Mindig is visszahúzódó teremtés voltam, ezért már az általános iskola előtt, az óvodában is alig akadt barátom. Konkrétan nulla, de remekül elvoltam egyedül is, hiszen kinek kellettek játszó pajtik? Később az általános iskolában sem változott a helyzet, a gimnáziumban pedig én lettem „a srác, aki nem beszél”. Ha valaki közeledett felém, hajlamosan csak a rosszat láttam benne, így sikeresen elmartam őket magam mellől. A tanulmányaimmal nem volt baj, csak abban a pár esetben, amikor betegségem miatt hiányozni voltam kénytelen és senkit sem tudtam felhívni a házi feladatok ügyében, így sokszor betegen mentem be az iskolába a leckéért. Anyámék elől próbáltam gondosan titkolni a nyilvánvalót, de mikor látható jelei is lettek a zárkózottságomnak, úgy döntöttek, hogy ideje felkeresnem egy pszichológust. Az agy doki azt ajánlotta, hogy kezdjek el zenélni, talán az megoldja a gondjaimat, meg kijön belőlem a feszültség. Mikor a szüleim ezt meghallották, első utunk egy hangszerüzletbe vezetett, ahol először pillantottam meg Őt. És egyáltalán nem az eladó lányról beszélek, bár ő is szép volt, de az egyik sarokban állt egy fekete zongora. Abban a percben eldöntöttem, hogy milyen hangszeren szeretnék játszani, így már másnap a nappali ékeként láthattam ezt a gyönyörűséget. Az első billentyűk elég hamisan szóltak, nem akartak kijönni a hangok, de egy külön tanár segítségével azt hiszem talán három év alatt elsajátítottam a zongorázás művészetét, és azt hiszem az osztálytársaim felé is sikerült nyitnom, bár kissé furcsán néztek rám az első hetekben, amikor köszöntem nekik reggel, vagy bekapcsolódtam a beszélgetésekbe és hozzájuk hasonlóan nevettem, mikor valamelyikük egy-egy viccet mesélt. Az érettségire pedig már teljes mértékben az osztály tagjának éreztem magam. Miután érettségiztem és apámhoz hasonlóan az építészi pályát választottam, mivel eléggé különleges tehetségem van a művészetekhez. Legalábbis a mama ezt mondja, és végülis a számokkal sem volt semmi bajom, sem a tervezéssel. Végülis iskola elsőként végeztem műemlék építészet szakon, és ebben is helyezkedtem el apa cégénél, de aztán hallottam egy Forks nevű városról, és úgy éreztem, hogy nekem ott van a helyem, így fogtam magam és közöltem a mamáékkal, hogy itt az idő a búcsúra. Hogy ezt miként tettem? Egy cetlit hagytam a hűtőn Elutaztam Forksba, majd jelentkezem. Csók: Christian felirattal és repülőre ültem. Már fél éve élek itt és próbálok helyre rázódni az itteni közeggel, több-kevesebb sikerrel.
Alig egy év múlva, hogy Forksba kerültem, megismertem egy csodálatos nőt, akit most a feleségemnek tudhatok, mégpedig Morgan van der Meijdent, akiért mindent megadnék és a kisfiunkért Nicky-ért is, aki bár nem a vérszerinti gyermekem, a nevemre vettem és apjaként törődök vele.


● Kinézet :
Félhosszú, sötétbarna majdnem fekete haj, barna szemek. Hosszú és nagyon ügyes ujjaim vannak (nem félreérteni). 195 cm magassággal áldott meg a jó sors. Gyakran hordok inget és farmert. Mindig hordom az anyámtól kapott órát, és egy ezüstláncot, amin egy kereszt van, ami a hitem jellemzi, ezen kívül egy Deutschland feliratú, fekete-vörös-sárga színű szilikon karkötőt, amitől sosem fogok megválni.

● Jellem :
Német precizitásom mellé az építészi pályát választottam. Kell ennél több? Azt hittem, hogy nincs nálam pontosabb ember, a világon, de az új munkahelyemen megismertem Gabrielt, aki ha lehet még nálam is pontosabb, így elvesztettem egy csatát. Régebben visszahúzódó, mostanában pedig egyre nyíltabb személyiség vagyok, szeretek ismerkedni. Gyerek centrikus vagyok, nagyon vágytam arra, hogy a sors nekem is adjon egy kisfiút, akit én nevelhetek fel és taníthatok meg focizni. A tartós kapcsolatok híve vagyok. Szeretném, hogy az a lány, akibe beleszeretek, egy egész életen át a társam legyen és ne csak egy éjszakára. Szeretem, ha egy lány okos és tudok vele beszélgetni is.

Morgan van der Meijden;;

× Név :Morgan van der Meijden, esetleg Frau Müller
× Nem :nő
× Faj :ember
× Kor :25 év
× Foglalkozás :műfordító

# Születési idő :1980. július 26.
# Születési hely :Waddinxveen, Hollandia
# Család:
- - apa :Ruud van der Meijden(47), jogász
- - anya :Beatrix Wessels(42), katona
- - testvérek :Stephen(15) még tanuló
- - egyéb hozzátartozók :férje Christian Müller(24) építészmérnök, fia Nicholas Jack-Müller(3). Van továbbá egy 4 éves, hófehér perzsa cicája, Lilith, akit Forksban szerzett.

● Előtörténet :
Morgan 1980 egyik forró, nyári napján látta meg a napvilágot, hetedik hónapra, betegesen az alig 17 éves Beatrix Wessels és a 22 éves Rudolf van der Meijden lányaként. A családban felháborodást keltett, amiért a tizenéves Bea egy nála sokkal idősebb fiúnak a gyerekét szülte meg. Ruud kitartott barátnője mellet-ezért adták a gyereknek is az ő nevét-, pár év múlva feleségül vette. Később született egy Stephen nevű fiuk is. Morgan mindig is szelíd, csendes gyermek volt, rettentő nagy empátiával. Ha valaki osztálytársai közül megsérült vagy bántották, ő mindig segített rajta. A kicsiről azonban hamarosan kiderült, hogy epilepsziás, ami stresszhelyzetben rohamként jön elő rajta. Emiatt volt talán, hogy annyira szívén viselte az elesettek sorsát, érzéseit. Bárhol a környezetében, ha azt vette észre, hogy szenvedés vagy szomorúság van, ő mindig őszintén, lelkiismeretesen próbált segíteni. Tehetséges volt a tanulásban, és mivel sportokat egy-két kivétellel nem nagyon űzhet, fő hobbija a nyelvtanulás lett. Már 6 évesen angolul kezdett tanulni, azóta anyanyelvi szinten beszéli a német és a spanyol mellett. Tinédzserként egy nagyon szép, mosolygós lány lett, aki szombat este ritkán mozdult ki otthonról. Nem volt az a tipikus bulizós, pasizós, vásárolgató tini, mert egyre csak a tanulás kötötte le. Sok rosszmájú osztálytársa strébernek nevezte, pedig ő csak el akart érni valamit az életben. Nagy álma, hogy egyszer ápolónő vagy pedagógus legyen, hiszen imádja a gyerekeket és ért is hozzájuk. Amellet, mint már említettük, szeret segíteni.
Nincs túl sok barátja, de az a pár, aki van, mind közel áll hozzá és szinte mindent együtt csinálnak. Az érettségi után azonban mindegyikük elutazott, távolra Hollandiától és ezzel együtt Morgantől is. A lánynak nagyon hiányoztak a társai, de egy idő után rájött, hogy az lenne a helyes, ha követné példájukat. Középiskola után utazgatni kezdett, többek között a Benelux államokat és Skandináviát járta be. A továbbtanulás nem ment neki egykönnyen, hiszen betegsége sok mindenben korlátozza, és szinte majdnem mindig felügyeletre szorul. Ő viszont egyszer megelégelte, hogy mindig a szülők széltől is óvott kislánya legyen. Szabadságra vágyott. Ugyanakkor a családját sem szerette volna megbántani hirtelen távozásával.
Habár szülei féltik, Morgan elhatározta, hogy önálló életet fog élni. Ezúttal nem akart Európában maradni, hanem a teljesen ismeretlen, másik kontinensek felé vágyott utazni. Gépre szállt és elindult Forksba, hogy egy ottani iskolában tanuljon, vagy ott szerezzen állást. Az új környezet kicsit megriasztotta, hiszen minden annyira más itt, mint Hollandiában, nincs hozzászokva az itteni élethez és ráadásul senkit sem ismer.De eltökélt szándéka, hogy legalább egy évet kint töltsön az USA legesősebb kisvárosában. Rögtön két barátnőt is talált, Angelica Smith-t, akivel a mai napig tartják a kapcsolatot, és Maria Champagne-t, aki Los Angelesben apáca.
Mit sem sejtett az ott élő vámpírokról, és vérfarkasokról. Nem hitt az ilyesmiben, teljességgel két lábon állt a földön, és nem tudta volna elhinni, hogy ehhez hasonló lények egyáltalán létezhetnek.
Ám egy napon megismerte Axel Jacket, a vérfarkasfiút, aki imprintelt rajta(legalábbis azt hitte), és innestől kezdve fenekestül felfordult az élete. Őrzi a titkot, amelyet rábíztak, s teljes szívével és lelkével Axel mellett volt. nem volt könnyű életük: Morgannek nem tudta magát elhelyezni ebben a "fantasy"-világban, ahol vérfarkasok és vámpírok kereszttüzében kellett töltenie a mindennapjait. Egy alkalommal megtörtént, amikor Axel(hogy megmentse Morgant) harcba keveredett egy vámpírral, Morgan bal csuklóját megharapta a démon, s bár hamar közbeléptek, a heg a mai napig a kezén maradt. Mo a megpróbáltatások és szenvedések ellenére úgy érezte, Axel "Az igazi". A fiú fél év után eljegyezte, de még a házasságra sem kerülhetett sor, mikor Morgan megszülte közös gyermeküket, Nicholast. Axel nem volt még felkészülve az apaságra, s rájött, hogy az egész házassághoz és elkötelezettséghez éretlen még. Párjával és fiával nem törődött túl sokat, minduntalan a falkához járt, Morgannek egyetlen társasága a pár hónapos kisfia volt és Angelica. Végül egy reggelen, Morgan egyedül ébredt, egy esküvői meghívóval a párnáján, amelyen Axel kézírása volt:
"Drága Menyasszonyom!
Mire elolvasod ezt a levelet, addigra én már Washington másik végében leszek az apámnál, akivel most, hogy a dolgok ilyen szerencsétlenül alakultak, megpróbálom megjavítani a kapcsolatunkat.
Nekem sem könnyű ezt most megtennem, de hidd el, hónapokig gondolkodtam, mire eljutottam erre a döntésre.
Az ok, amiért most magadra hagylak, a következő:
-23 éves vagyok, ebben a korban a fiúk még a bulizós korszakukat élik, egyetemre mennek és csajoznak, vagyis a nagybetűs életbe még nem vetik bele magukat igazán. Én elkapkodtam a döntést, mikor megkértem a kezedet. Te nem lehetsz még a feleségem, mikor alig ismerjük egymást, 2 évnyi járás után ez igazán hamar van, főleg, hogy mint mondtam, még mindketten nagyon fiatalok vagyunk.
-Amikor megmondtad, hogy gyereket vársz, be kell valljam, egyáltalán nem örültem. Ezerszer mondtam, hogy nem akarok apa lenni, mert bizonyára a saját apám rossz tulajdonságait örököltem, és ezt a gyermekeim szenvednék el. Másrészről igazságtalannak tartom, hogy még csak meg sem kérdeztél arról, bele megyek-e a gyerekvállalásba, mindent önkényesen döntöttél el; pedig ez komoly dolog. Megint csak az első pontra kell hivatkoznom: csak 23 éves vagyok. Még nem akarok apa lenni.
-S végül: te szelíd, csendes lány vagy, olyasfajta, akiben minden jó tulajdonság megvan, de a túléléshez nem lesz elég az én világomban. Én farkas vagyok, ezt te is tudod - vámpírokkal és vérfarkasokkal barátkozom, akik mellett te csak egy törékeny ember vagy. Nem tudnék úgy élni melletted, hogy arra kell figyelnem: mikor ölnek meg, vagy mikor változtatnak át.
A fenti pontokhoz összegzésben szeretném hozzáfűzni, hogy bár azt hittem, imprint történt köztünk a tengerparton, valójában csak fellángolás volt, és azt hiszem, a láng lassan elaludt közöttünk. Nem érzem már, hogy szükségem van rád minden egyes percben, és tulajdonképpen nem vonzol már cseppet sem. Ez az előző éjszaka legyen a búcsúm tőled és a fiamtól, akit -hogymondjam ezt ki- nem szeretnék a magaménak tekinteni.
Kívánom, hogy találj valakit, aki mellett megleled a boldogságodat!
Axel"
A következő hónapokban felbontották a jegyeséget, és Morgan visszament Hollandiába a fiával. Pokolian szenvedett a vőlegénye hűtlenségétől, s tervezte, hogy egyedül fog élni a fiával. Nicky első születésnapja után azonban mégis Forksba húzta a szíve, pedig a város a csalódáson és a veszélyeken kívül nem adott neki semmit. Ott volt már az összes barátja, s bár Nicky még csak kisgyerek volt, teljesen biztos lehetett abban, hogy örökölte az apja vérét, ami előbb utóbb átváltozással és a la push-i falkához való csatlakozással járt volna. 2003 nyarán visszatért Forksba, s ősszel a házfelújítás alkalmával megismert egy jóképű, német építészmérnököt, Christian Müllert. Habár nem akart megint belerohanni egy kapcsolatba, a férfi vonzereje annyira megszédítette, hogy pár héten belül járni kezdtek, és egy év után össze is házasodtak.
Jelenleg is Forksban laknak egy erdei házban, Nicky Jack neve mögé pedig oda került a "Müller" is.


● Kinézet :
Nem túl magas, 167 cm, karcsú, hajlékony alkat. Arca szív alakú, kedves, szinte mindig mosolygós , arcbőre pirulékony, ettől foghatóan mindig derűs rózsaszín. Szeme sötétbarna, nagy és csillogó, de hiányzik belőle a fiatalos kíváncsiság, tekintete nyugodt, kedves. Haja nagyon hosszú, egyenes, fekete. Apja albínó, ennek köszönhetően bőre nagyon sápadt, az arca kivételével. Kerek, pirosas arca és nyílt tekintete miatt kissé gyermekiesnek néz ki első látásra, de a viselkedése alapján idősebbnek és érettebbnek tűnik a koránál. Nem követi a divatot, de ruháit ízlésesen válogatja meg. Az irodában általában színes blúzban szokott lenni, de hétköznap farmert és laza vászonszoknyát visel. Kedvenc színe a fekete és a lila. Ékszereket nem hord túl gyakran, maximum egy karórát és persze a fehérarany jegygyűrűjét, amit Christiantól kapott.

● Jellem :
Morgan csöndes, komoly lány, olyan, aki nem sok vizet zavar, és inkább csendesen elvan egyedül, mint nagy társaságban. Barátait megválogatja, szereti és megbecsüli őket. Ha baj van, őrá számíthatnak. Pártfogolja a gyengéket és a sérülteket. Csendes szelídsége ellenére van tartása, méghozzá elég kemény. Ha valakiről úgy gondolja, hogy nem szimpatikus, vagy tudja, hogy rossz ember, azzal nem áll szóba és elkerüli. Betegségéről nem szívesen beszél, amennyire lehet, eltitkolja, ugyanúgy, ahogy az előző vőlegényét is. Nem szereti a konfliktusokat, de ha kell, felvállalja és keményen kiáll magáért vagy másért. Józan, megfontolt ember, nem az a tipikus bulizós nagyvárosi csaj, de jókat lehet vele szórakozni és beszélgetni.
Imádja a gyerekeket, s szeret gondoskodni arról a két férfiról, akivel együtt él: az ő komoly, okos fiáról és a férjéről, akibe nagyon szerelmes.