Danielle Mesquite;;
× Név : Ellie Mesquite
× Nem : Nő
× Faj : vérfarkas
× Különleges képesség : farkaskodás xD
× Kor : 17
× Foglalkozás : magántanuló.
# Születési idő : 1989 - Augusztus - 21
# Születési hely : la Push
# Család: - - apa : Richard Mesquite
- - anya : Luna Mesquite
- - testvérek : Thomas Mesquite
- - egyéb hozzátartozók : Nagymama: Lidya mesqite;; Nagypapa: Bob Mesquite ;; Másodunokatestvér: kayla L. Brawn
● Előtörténet :Amikor elolvastam, hogy miket kel elmondanom, igen csak húztam a számat. Életem utolsó szakaszát szinte titkok övezik, amiket nem mondhatok el, nem csak az én titkom, ennek tetejébe szerződés kötelez a megtartására. Kérlek, te, aki most ezt olvasod, ne add tovább, én életem én titkaim, és mások titkai is! Őrizd meg őket, és ha kérdezik, csak mondj annyit: titok. Belőlem is még csak harapófogóval is alig lehetett kihúzni… Kellemetlen érzés, hogy kezem-lábam meg van kötve, de elmondtam, túlestem rajta… Ne várjatok többet!
Jó olvasást, ez az én életem.
„When I was younger…”
The Little EllieEgy szép augusztusi reggelen történt minden, számomra mindennek a kezdete. Persze már azelőtt is léteztem (pontosan előtte 9 hónappal már egy icike-picike bigyó voltam anya hasában). Aznap jöttem világra, amikorra anyám ki volt írva velem, pontos voltam, sohasem szoktam máig sem elkésni sehonnan. Csak nagy ritkán, de az mind a farkas teendőim miatt van. Na, de ne ugorjunk ennyire előre… Nem voltam nagy baba, sőt egészen pici voltam, azt hitték koraszülött vagyok, mindaddig még anyám el nem mesélte nekik pontról pontra mikorra voltam kiírva. Nem kellett mocskos módszerekhez folyamodni, apám elmondta nekik, ha nem tetszik, akkor el lehet menni innen. Így hát inkább a babalátogatók meghúzták magukat.
Gyorsan tanultam- hamar átfordultam, sokat beszéltem, bőven volt közölnivalóm a világgal. Hamar elkezdtem totyogni, és ezzel együtt járt, hogy verekedni is. Már 2 évesen agyonterrorizáltam a bátyámat, aki akkor 5 éves volt. Bokájába haraptam, ütöttem, mert elvette a játék kardomat. Ami természetesen nem is az enyém volt, hanem az övé. Ennek ellenére nagyon tudtam szeretni, és a bátyámat is szerettem. Mindig szedtem neki gilisztát, meg csigákat. Anya sohasem tudott rajtam kiigazodni. Ha vett nekem egy csicsás édi kis ruhát, hamar tettem róla hogy nekem jobban tetsszen, és jobban érezzem magamat. A harisnyákat kiszaggattam a térdemnél, mert úgy jobban tudtam térdelni, és kisautózni. Rettenetesen utáltam a szoknyákat, ezért hamar megváltam tőlük. Képes voltam meztelenül rohangálni, inkább, mint hogy szoknyát viseljek. Ki nem állhattam őket.
Már egész kicsi koromba egyedül ültem a homokozóban a dömperemmel. Minden lányt elkergettem magam mellől, akik homok sütit akartak sütni, meg királykisasszonyoknak várat. Leromboltam azzal a jelmondattal: Az anyag nem vész el, csak átalakul.
Valami hülye reklámban hallhattam, fogalmam sincsen. Ma is belepirulok az ilyen sztorikba, anyámnak mindig van egy új, amivel elűzheti a pasi jelöltjeimet.
Rengeteg időt töltöttem Embryvel. Embry Call-al. A szomszédunkban lakott, vele homokoztam együtt, amint ő is tudott járni. Hamar összehangolódnunk, én voltam Scooby Doo ő pedig valami idióta képregényhős, akinek a nevét már nem tudom. Ebben a korszakomban csak evőeszköz nélkül ettem, mert Scooby Doo egy kutya, aki nem evőeszközzel eszik. Hamar csatlakozott bandánkhoz a legifjabb Black, és barátja Quil. Jó kis csapatot alkottunk, ám egyszer csak döntő forduló érkezett. Megjött Isabella Swan, és jake akivel addig jóba voltam, őhozzá csapódott. Így ismét egyedül ültem a homokozóban, a szanaszét zúzott dömperemmel. Quli, Embry pedig nem Jakeval lógott, így fogalmam sincsen mit művelhettek akkoriban. Anyám azt mondta: „Tudom, mi nyomaszt, de hidd, el nekem vannak mások is! Nézd csak meg, Ott van Leah Cleawater! Ha akarod, bemutatlak neki” Ha idősebb fejjel gondolkodtam volna, azt mondtam volna: inkább majd bemutatok neki! De nem ezt tettem, inkább csal elbújtam a kutyánk, Gery házába.
Aztán úgy döntöttek, hogy száműznek, engem La Push túlsó végébe a nagymamámhoz, mert megelégelték, hogy mindig mindenkibe bele rúgok és beleteszem a homokot a szájába. Hátha észhez térek…
Egy év után mentem csak haza. (Ekkor voltam 5 éves!)
Már oviba jártam. Persze anyáékkal nem gyakran találkoztam, így még a jelemet sem tudták. (Ami egy labda volt.) A nagyi nem tartotta jó ötletnek, ha jönnek anyáék és újra elkényeztetnek. Így havonta látogattak. Mikor újra otthon voltam, már minden megváltozott, átvette a tesóm az uralkodó szerepet, mert ő már iskolás volt, és mindent tudott! Persze nem tartott sokáig hogy nem volt rajta sérülés. Csak fújtattam majd megtámadtam és bele haraptam, ő meg úgy elrúgott, hogy repültem 1 métert! Ez levett egy kicsit az önbizalmamból, így új stratégiai módszeren kellett töprengenem. Persze öt évesen semmi jó ötletem nem támadt. Szülinapomra kaptam egy könyvet, tele quileute legendákkal. Nem én kértem, apámnak tetszett, neki az apukája a papa hitt ezekben a bolondságokban, persze én csak ostoba meséknek tartottam őket. Minden este olvasott belőle. Nem is tudtam hova tenni ezeket a történeteket, így le sem tojtam mi van velük. Egy nap, mikor már hat éves voltam meguntam a történeteket, mert apu azt hitte érdekel és szerzett új könyveket. A legújabbat megfogtam kora reggel mikor még mindenki aludt, és a házunk előtt ástam egy méretes gödröt, beledobtam a könyvet, de mielőtt betemettem volna szedtem pár gilisztát. Aztán bementem a testvérem szobájába és a mellkasára tettem (a gilisztát). Sohasem találták meg a könyvet! Szépen lassan cseperedtem, kicsit megkomolyodtam, kamaszodtam. Persze a kamaszodás csak később következett be. Először csak elkezdtem „nőiesedni”.
„The only exception”
The Older EllieMegnövesztettem a hajamat, ami eddig mindig tüsi volt, vagy még a vállamat sem érte el. Persze a hajnövesztés nem azért volt, mert én akartam – a fodrászom, aki mindig cukorkákat adott elment szülési szabadságra, és a többi meg nem adott cukorkát. A cukorkák miatt nem romlott el a fogam, de egyre szívesebben látott engem a fogorvosom, mert bennmaradós fogszabályzót kellett viselnem. Megkeserítette életemnek 2 szép évét. A bátyám folyton csúfolt miatta. De csak addig, még a bokájába nem haraptam… el kellett vinni a balesetire!
7 éves koromban találtam rá az első barátnőmre, Serena-ra. Ő sem volt valami lányos, és együtt szétvertük a fiúkat. Minden szoknyámat kettesben vagdaltuk szét.(És ez később sem változott, mert akkor bőgve az ex barátja képeit vagdostuk szét. Szép hagyomány…)
Serenát már az iskola első osztályából ismertem. Úgy találtam rá, hogy éppen mellém ültették. Először furának tartottam, de amikor láttam, hogy mekkorát belerúgott az osztály „fenegyerekébe” akkor mellészegődtem, és együtt rugdostuk. Túltengő energiáink miatt beírattak minket karate-re.
Minden szerdán együtt mentünk, és vertük szét a nagyobbakat. - Ez valahogy így hihetetlenül hangzik, de kicsi voltam és alattomos. Életem nagy részében nem szeretett szinte senki e tulajdonságaim miatt. - De ha egymás mellé soroltak be minket, akkor csak leültünk egymással szembe és beszélgettünk. Mintha valami eskü kötött volna minket, hogy nem bánthatjuk egymást. Aztán elkezdtünk gyakrabban járni, és már gyakoroltunk is egymáson. Persze az én fejemet egy rúgás sem közelíthette, mert a fogszabályzóm baleset veszélyes volt. (persze nem énrám). 8 éves koromra már kéköves voltam. (ne értse, senki félre elmesélem, hogy kyokushinkai karatéra jártunk, és ott a színek így jöttek: fehér – narancssárga – kék – sárga – zöld – fekete)
Amit tudtam mindet a tesómon gyakoroltam, úgy képzeljétek el, ekkor már könyörgött vegyenek ki engem a karate iskolából. Azt elfelejtettem említeni, hogy ez nem, la pushban volt, hanem port angelesbe hordtak bennünket be heti 2 alkalommal.
Serena édesanyja ebben az évben kiszanált egy gitárt, és nekem pedig megtetszett. Megbeszéltem Serenával, hogy ő ellopja, és nekem adja. Mégis jobb helyre kerül, mint a kuka. Az akciót hamar végbe is vittük, az éj leple alatt elmentem érte, megdobáltam kővel az ablakát, mire ő felkötötte egy vastag madzagra tokostul, és leengedte. (Eddigre már nála volt a szobájában) Megfogtam, a hátamra vettem, hazatekertem. (Biciklivel voltam) Beosontam a lakásba, fel az emeletre és elrejtettem az ágyam alá az egészet, ahogy volt. Másnap reggel nem voltam hajlandó suliba menni, és ezt Serena is tudta, ő sem ment. Megbeszéltem vele azt is, hogy átjön, és együtt megnézzük a kincset, amire éjjel tettem szert. Mikor már senki sem volt itthon, mert anya elment a nagymamához takarítani, apa pedig dolgozni, bátyám pedig iskolába, már itt volt Serena. Leültünk a szobám közepére, és szépen lassan kinyitottam a tokot. És lám, semmi nem volt benne, ami kellett volna. Emlékszem a beszélgetésre, amikor lassan óvatosan meg akartam nézni a „gitárt”:
„- Te, mi van, ha atombomba van benne? – kérdeztem.
- Egyelőre anyám nem terrorista! – felelte tágra nyílt szemekkel, ahogy elhúztam a cipzárt.
- Júúj! Izgulok! – motyogtam.
- Én nem. Benne van a gitár!
Kinyitottam teljesen.
- Vagy mégsem? – kétségbe voltam esve mit találtunk! Tele volt minden nagyi korabeli fehérneműekkel.
- Na, ilyet honnan szervált anyám!?
- Legjobb lesz, ha visszavisszük és elhozzuk a valódit, ha még nem dobtátok ki.
- - Áh, biztosan nem. Anya egy csomót rágódott rajta megtartsa-e, vagy sem.”
Behúztam gyorsan a cipzárt, és már ott sem voltam. Siettünk, hogy a lábunk bírta. Felöltöztünk, persze álcázva magunkat, én egy öregasszonyos kendőt vettem fel, Serena meg egy parókát. Elindultunk a házukhoz. Ő félt, hogy lebukunk, de én nem. Az én szüleimet ilyennel nem lehet sokkolni, nekik az a sokkhatás, ha egy új rúgást tanulok karate órán. Na, az, szarügy, mivel azt a bátyám is hamar megtapasztalja.
Mikor odaértünk a házhoz, láttam, nincsen ott egy kocsi sem, nyugodtan bemehettünk. Hamarosan megtalálta Serena a valódi gitártokot. Ott volt benne a gitár. Azt remélte nem kerül bajba, és ezt már nem egyszer szóvá is tette. A bugyogókat szétszórtuk az udvaron, majd Serena megmagyarázza azt mondta. Visszamentünk a mi házunkba. Megnéztük a zsákmányt, ebben tuti a gitár volt, és igazam lett, ebben az én tökéletes kincsem leledzett. Úgy fogtam meg, mint egy szakértő. Legalább is Serena szerint úgy értem hozzá, mint az anyukája, aki tud gitározni. Azt hittem van érzékem hozzá, és mára nagyon is tudok gitározni, ha ez nem dicsekedés.
Először nem tudtam semmit sem csinálni, végül is mikor a szüleim hazajöttek rávettem őket hadd gitározzak is! Aztán hamarosan felléptem az iskolai ünnepélyeken. Persze a karatéhoz fűződő szenvedélyem sem lankadt, persze meddő próbálkozás lett volna olyan fokozatúvá gitározni magam, mint karatén. Valahogy a gitár nem erőszakos, azért annyira nem is ment mint a karate. Már sárga öves voltam (karatéból), megvolt a második vizsgám is belőle. Már a zöld öv közelében tapogattam. Hamarosan vegyítettem a karatét és a gitározást, és az új műfajt elneveztem gitate-nek.
Itt pár évem nagyon kiesett (10 – 13), fogalmam sincsen mit csinálhattam, azt hiszem nagyon kellett a nyelvtanulásra koncentrálnom, így csak sodródtam az árral… és az ár sehova sem vitt mégsem, de megtanultam spanyolul. Hola! Mivel 3 éven keresztül csak a spanyolra emlékszem, biztosan tudok valamit, de anyanyelvi szinttől azért még nagyon messze vagyok, most is, mivel mióta rejtélyes módon nem öregszem és néha bundás leszek, a spanyolt elhanyagoltam.
„I'd never sing of love
If it does not exist”
The Oldest Ellie
Nos, elkövetkezett az, az időszak, ami hülyén fog hangzani, mert a kisfiús kislányból, egy laza nagyobb kisfiús lány lett… a nagyobbat arra értettem, hogy ebben az évben már nagyon serdült voltam, és megjött, meg hát először is voltam szerelmes… Meg Serena is. Az elején említettem, hogy együtt bőgve vagdostunk képeket. Hamarosan visszatérünk erre a mondatra.
Tehát. Biztos voltam benne, hogy a szerelem milyen mocskos egy érzés, még rá nem jöttem, kiszemeltemnek nem vagyok semleges. Ezt vehetjük egy pálfordulásnak is, hiszen hírtelen úgy döntöttem, a szerelem egy mocskosan szép dolog. Hamarosan el is hívott randizni, Lionel… (szegénynek ilyen érdekes neve volt, még máig sajnálom szegény gyereket hogy az anyja egy ilyen névvel büntette.). Na, nem is áradoznék sokat az érzésekről, hiszen mindenki tapasztalta már, ha meg nem, senki sem fogja megúszni és ezeknek az egyedeknek nem akarom lelőni a poént… Serena is odavolt egy fiúért, de amíg én boldogan enyelegtem a szerelmemmel, ő bőgött, és csak bőgött, mert az ő kiszemeltje más lányt szeretett. Ezért hosszú barna haját levágatta rövidre, úgy gondolta ezzel a lépéssel megszabadul a fájdalomtól, de semmi nem változott. Vagy mégis? Ki gondolta volna, hogy mikor levágatta a haját, akkor jön rá az a személy, aki miatt heteket bőgött, hogy Serena milyen elbűvölő teremtés. Különben már fontolgatta, hogy lekaratézza a csaj fejét, és hogy vessem be rajta a halálos gitate-t, de azt mondtam ez egy tömegpusztító fegyver, és hogy nem.
Na mindegy, hamar be is szerveztem egy dupla randit, és nagyon jól sült el.
A randi után először csókolóztam Vele… Vagy is Lionellel, nem Serenával, mert itt közben új gondolatmenetet is indítottam, ne értsétek félre. Odavoltam érte (még mindig Lionelről volt szó). És isteni volt vele smárolni…
2 hétig mindenki boldog volt, együtt röpdöstünk két méterrel a föld felett a rózsaszín felhők között, míg lassan Serena nem kezdett el süllyedni, és felhői nem változtak át szürkévé…
Rájött, hogy a fiú (aki idősebb volt nála) csak azt akarja… Serena meg nem akarta 14 és háromnegyed évesen elveszteni a szüzességét, ezért a pasi lapátra tette. Ekkor következett be, hogy együtt bőgtünk, és egy homályos este vagdostuk szét a képeit. Aztán pirossal áthúzgáltuk őket, és csináltunk egy vudubabát a hajszálai segítségével, aztán együtt szurkoltuk, és letéptük a fejét, meg kiszúrtuk a szemét.
Másnap nem tudtam lebegni, valaki hiányzott a felhőim közül, amik kicsit beszürkültek attól, hogy tudtam mit akart művelni Serenával az a gazfickó. Kicsit magamba szálltam, felhőimet megritkítottam, elhessegettem magam körül. Elkezdtem újra együtt lógni régi barátaimmal. Quillel, Embryvel és Jacobbal. Magammal rángattam Serenát is, aki minden 10. másodpercben bőgött, de valahogy a fiúk el tudták viselni…
„Keep a straight face”
The Werewolf EllieEgyik nap végén úgy értem haza, hogy a homlokom tűz forró volt. Nem volt semmi bajom, jól éreztem magam. Aztán… 2 napig ilyen állapotban voltam, 39 – 42 fokos lázam volt, senki nem tudta mi a bajom, orvost nem hívott anyám. Azt a véleményt alkotta, hogy ha a hűtőfürdő, a sok belém tuszkolt lázcsillapító nem használ, akkor a kórházban mit tudnának csinálni? Az infúzió csak a kiszáradás ellen jó. Anya valahogy irtózott a gyógyszerektől így is, a természetes gyógymódokat jobban kedvelte. Azt vallotta, hogy a gyógyszerekkel az orvosok többet ártanak, mint használnak. Aztán egyik nap, eljöttek látogatóba a fiúk, de Lionel nem. Az orrát sem tolta felém, amióta elhessegettem a rózsaszín felhőimet.
A bátyám nagyon felbosszantott… Azt hiszem ez olyan végzetes szörnyűség volt részéről. Még a mai napig nem fér a fejembe, miért tette. Mintha csak érezte volna mi fog következni, és mintha azt akarta volna, hogy előbb kibújjak a bőrömből és megszűnjön a szenvedésem. Azt mondta „hé, hugi, itt van a méretes háremed!” Ettől valahogy dühbe jöttem, remegtem, mintha nem is tudom, mi volnék. Úgy éreztem a bőröm szétszakad, és hogy belülről is szétszakadok. Azt hittem ez életem legrosszabb napja. És csak ott feküdtem az ágyba. Nem tudtam mit tegyek, és csak remegtem. Felálltam, hogy elintézzem a bátyámat de akkor megtörtént. A ruhám, és én is kívülről, belülről valóban miszlikre szakadtam. Egy pillanatig tartott csak, már is farkas voltam. Morogtam, meg csaholtam szinte, apám jött fel mi ez a hangzavar. Bár ekkor még nem tudtam mi is vagyok, tudtam, ha nem tartóztatnak fel, a bátyámért jöhet a nagy fekete kaszás. Amint apa benyitott, gyorsan rám is zárta az ajtót. Aztán azt hiszem a szívroham kerülgette, mert nekidőlt az ajtónak ahogy csak tudott. Majd újra kinyitotta. Úgy éreztem ragadt rá valami a legendás könyveimből, ezért tudta mi történik. Igyekezett megnyugtatni. Aztán csak azt vettem észre, hogy újra a saját bőrömbe vagyok, immáron meztelenül. Kétségbe voltam esve, apám megpróbált megnyugtatni, És elmesélte, hogy ő ezt nem a legendás könyvekben tapasztalta először, az ő testvére is vérfarkas volt, meg az apja is. (A nagybátyámat valamikor eltűntnek nyilvánították, senki nem tudja mi történt, La pushban nem beszélnek róla valamiért. Aztán később megtudtam hogy állítólag egy vámpír végzett vele.) Próbálta azt mondani, ez teljesen normális, de megakadt a szó a torkán. Ez nem normális. Szörnyeteg lettem, és ezen semmi nem változtat. Még aznap elvitt apa a nagyapához. Elmondott mindent, amint apa kiment. Elejétől a végéig. De én hallani sem akartam róla. Nem akartam tudni mi ez. Én ezt nem akartam! De a nagyapa azért a számba rágta a legfontosabb dolgokat.
A sebeim gyorsabban gyógyulnak sokkal, mint a normál embereké.
A testhőmérsékletem átlag feletti.
Biztos itt kószál egy vámpír (itt majdnem infarktust kaptam, de mindent elmondott erről is!).
Egyszer lehetek oltárian szerelmes, és mint a farkasok is egy életre választanak társat, akkor bekövetkeződik az imprinting, és ezen túl a társam a bevésődésem lesz.
- Közölte azt is, hogy nem tudja mi ütött ebbe a mai ifjúságba, mert eddig azt hitték lányok nem lehetnek farkasok, de mégis.
- Mondta, hogy biztos azért lettem farkas, mert fiúsabb vagyok. Azt is közölte, hogy nem érti miért nem a bátyám lett a vérfarkas.
Meg egyéb farkasos dolgokat is mesélt, és ő pedig elvitt Sam Uleyhoz, akit hát nem is tudom, furának tartottam, de végtére is ő oktatott mindenre, és tanított bele a farkasságba. És ekkor vettem észre, hogy elhanyagoltam Serenát. Szörnyen éreztem magam miatta, meg amúgy is kicsit depis voltam. Nehéz ám felfogni, hogy ezen túl egy szörny a másik éned! Nem szabadott volna, mert még labilis voltam, meg az önuralmam sincsen rendben címszó alatt meglátogatnom, de ezt tettem. Amúgy is kicsit megváltoztam, mert befestettem saját magam a tulajdon barna hajamat lángvörösre, és ezért a szüleim korholtak is mértékkel, de csakis az udvaron, és tőle két méterrel odébb. Apa bevállalta, hogy elmondja a családnak, hogy ne csodálkozzanak, ha időnként egy mutáns medvenagyságú farkas leszek, ez énnálam mindennapi.
„And I'm on my way to believing
Oh, And I'm on my way to believing”
The End…
Na, tehát elmentem Serenahoz, aki nem is keresett, vagy is csak telefonon. De lehet személyesen is? Valamit már akkor sejthetett mikor farkassá változtam, mert meg akartak látogatni, de anya hirtelen elkergette őket. Sajnáltam ami történt, és hogy ez nem csak rám hat ki, hanem az én szűk kis világomra is.
Meglátogattam, az egyik könyvemmel, amiben a farkasos legendák vannak. Valamiért kecsesebb és izmosabb lettem, és hajam is rövidebbre vágattam… Nem teljesen hasonlítottam így sem a többi quileute-re, mert az én bőröm nem volt rézvörös, mert anyám bőre hulla fehér… olyan mint egy vámpír, de mégsem az.
Megdobáltam kővel az ablakát, de amint meglátta, hogy én vagyok, visszahúzta a függönyt. Én meg csak üvöltöttem: Te akartad, akkor majd szépen bemegyek!
És be is mentem, majdnem vittem az üveget is, és az ereszen csimpaszkodtam. Kinyitotta az ablakot, és bemásztam.
Kezébe nyomtam a könyvet, ismét egy emlékezetes párbeszéd folyamatot lehet észrevenni.
„ - Szia. – mondtam bocsánatkérően.
- Mond gyorsan, mert elég fáradt vagyok! – tapintható volt a sértődés a hangjában.
- Bocsánat.
- miért kérsz bocsánatot? Hiszen én nem is létezem. A telefonodat sem veszed fel, és Folyton azzal a Sam Uleyel meg a mocskos bandájával lógsz! – remegni kezdtem, de csak mondtam hangosan neki.
- Nyugtass le gyorsan! Kérlek! A magad védelmében!
- Mit mondjak? Mit csináljak? – hirtelen mintha felébredt volna, és gyorsan is beszélt.
- Mit tudom én? – mondtam ingerülten, mire ő énekelt valamit, és bár nagyon hamis volt, és megnyugodtam.
- Hoztam neked egy könyvet, olvasd el a kedvemért!
- na, álljunk csak meg! Beállítasz ide, tiszta más kinézettel, lángoló hajjal, ami rövidebb is… Mióta kondizol? – kérdezte szemrehányóan.
- Erre nincsen időm, kérlek, olvasd el. Nem mondhatok neked semmit arról, amin keresztül megyek. Ez nem csak az én titkom, ez másé is. Fontos lenne nekem, hogy elolvasd a könyvet, és az is hogy rájöjj. Ugyan is mi a far... – megakadt a szó a torkomon. – nem mondhatok többet, csak annyit hogy a legenda él! Gondold át! Most megyek! Jó éjt.” – megöleltem, és ahogy jöttem, úgy is mentem el az éjszakába. Amúgy ezt az ötletet Jacobtól vettem, mert az ő barátnőcskéjét is rávezette arra hogy mi is ő.
Reméltem még aznap este elolvassa, és ha jut valamire felhív. Másnap reggel azzal szembesültem, hogy vámpírt kell, üldözzek. De hogyan?
Aztán Sam Uley szemrehányásával is szembesülnöm kellett, mert akarva, akaratlan továbbadtam a titkom, vagy is hogy egy embernek, aki mit sem tudott elmondtam az igazat. Hiába magyaráztam, hogy maga fog rájönni, minden hiába volt.
Aztán egy héttel később hívott Serena. Azt hittem még mindig nem jött rá, de tudta… Rájött mi vagyok, és ezért úgy is viselkedett, mint egy szörnyeteggel. Nem akart látni, se hallani felőlem. Jól leszidott, amiért nm mondtam el személyesen, meg egyéb dolgok miatt. De mindent elmondtam neki, amit nem tudott, ebből kevés volt. Kicsit ugrok az eseményeken, mert nem tudom biztosan, hogy a nyálas összeborulást mindenki meg akarja-e hallgatni.
Elfogadott, elfogadta mi vagyok, és Lionellel elvarrtam a szálakat. Neki nem juttattam tudtára mi vagyok, csak lapátra tettem. Felém sem nézett. Hát akkor?
Rendre nőtt a falka létszáma, és egyik nap egy lány csapódott hozzánk. Kayla volt a neve. Mindig is furának találtam, és akkor még inkább mikor a viszonyunknak javulnia kellett.
Ennek a történetnek úgy éreztem nem lesz jó vége, de hát a kívülállókat ideje beavatni, hogy miről is beszélek.
Egyik napról a másikra beállított hozzánk a nagymamám. De most komolyan! Minden le volt zsírozva. Anya hozta el. De nem csak a nagyi volt ott, hanem Kayla is. Én meg csak feltekertem a hangszórót a rádión amennyire csak tudtam. Nem szerettem Kaylat. Mindig vigyorgott, és valahogy irritált.
De le kellett mennem, és a nagyi valami hosszú eszmefuttatást vezetett végig, ami így szólt:
„Sohasem voltam jóba a nővéremmel, Jaspissal. Amint lehetett el is költöztem otthonról, hogy új életet kezdjek. Mikor már nem laktam otthon, jaspis még igen. Mindig úgy intéztük, hogy ne kelljen találkoznunk egy, mással. Így mikor anyámékat látogattam, sohasem volt otthon. Sokat gondolkoztam rajta, hogy a McCaigh nevet le kellene cserélnem, hogy semmi se emlékeztessen rá. De nem tettem. Én hamarabb házasodtam, mint ő. Sokkal hamarabb találtam rá az igazira. Így nem kellett nevet változtatnom. Annyira utáltunk egymást, hogy az esküvőmre sem jött el. Egy idő után már kezdtünk feledésbe merülni egymás szemében, és már nem is éreztem a testvéremnek. Most, Már rengeteg idő eltelt ez óta, és egyik napról a másikra Jaspis felbukkant nálam ezzel a lánnyal, hogy én vigyázzak rá, ha ő meghalna. Japis végül is mondta, hogy ez a lány itt mellettem, Kayla, az unokája. Vagyis, Mikor én Bobhoz hozzámentem és nem láttuk már egymást neki is lettek gyerekei, és nekik is lett egy gyerekük. Még arra is emlékszem, hogy Jaspis nem jött el apátok testvérének Lewisnek se a temetésére. Na, a lényeg az, hogy ez a kislány a ti dédnagymamátok dédunokája. Távoli rokonok vagytok egymással. Most, jön a bejelentés, megbeszéltem Richraddal, az apátokkal meg Lunaval az anyátokkal, hogy ezen túl itt fog veletek lakni Kayla.”
Felálltam és elhúztam felfelé. A legrosszabb az volt, mikor megtudtam, hogy az én szobámban fog lakni. Katasztrófa! Apokalipszis! Miért az én kicsi szobámba? Egy ideig győzködtem a bátyámat, hogy legyen, szíves fogadja be, de nem. Azt mondta nem bukik a fiatalabbakra. Köszi, szépen, Tom! Jellemző, mikor szükség van rá meghátrál! Képes lettem volna rá hogy kettejüket, vagy is Tomot meg kaylat egy kanál vízbe belefojtani.
Aztán jött a sorscsapás, Jaspis elhunyt. Most már nem volt kihez visszazavarjam, így anyámék köteleztek rá, hogy legyek jó kis farkas-barkas és ne szenyózzak Kayla-val. Persze nehezemre esett. Én meg csak azt kívántam: had költözzek el a nagyihoz! Mondani könnyű volt anyáéknak, hogy Kayla csendes és visszahúzódó. Aha, persze. Velük csendes.
Utáltam ezen túl otthon. Amikor lehetett a garázsban ebédeltem, és ha tudtam igyekeztem farkas életmódot folytatni valahol messze a házunktól.
Serenával rengeteget kibeszéltük kaylat, mert valahogy utáltam. Később persze ez változott.
Aztán egyszer arra voltam figyelmes, hogy hallom a gondolatait. Igyekeztem megérteni mit érez, eleinte nem nagy sikerrel, de végül megértetem. Meghaltak a nagyszülei, ilyen hányatott sorsa volt. Nem csodálom, hogy szegény kissé idióta…
Most, hogy értettem mit érez, még mindig nem volt a szívem csücske, de egyre jobba és jobba lettünk egymással.
Örülnöm kéne, hogy nem vagyok egyedül a szobámban?Nem feltétlenül. De van egy új barátom.
● Kinézet :Legtöbbször nem szoktam nagyon lányosan kinézni. Általában a hajam is borzas. Nem szokták azt mondani, milyen szép vagyok, de nem is számít. hajam vörös, szememnek zöldes színe van. Általában nem hordok ékszereket, úgy is tönkremenne. Pont ebből az okból nincsenek drága ruháim sem. Vörös hajam legtöbbször lóg, de szerencsére nem valami göndör, így nem is kell más frizura. Néha hátrakötöm copfba, de az olyan ritka, mint a fehér holló. Szeretem a kapucnis pulcsikat, meg a farmerokat. gyakran flangálok gumicsizmában és esőkabátban. Ha esik, nem szoktam esernyőt magammal vinni, mindig elzsibbad a kezem, ha hosszasan kell fogni. Nem vagyok annyira kigyúrt, mint a többiek, de én sem panaszkodhatok. A falában koromhoz képest az egyik legalacsonyabb, vagy talán a legalacsonyabb vagyok. Ebből kifolyóan a súlyom sem nagy, nem vagyok se duci, se kórosan sovány. Szeretek zöld ruhákba járni, valahogy illik hozzám. Nincsen rézszínű bőröm, anyám ágán mindenki halálsápadt volt, így én sem tudtam érvényesülni barnaságban. Nyáron néha szeplős vagyok, persze csak ha sokat vagyok napon. Azt hiszem, ennyi lenne...
● Jellem :Kezdjük az elején. Akit utálok, azzal egy elviselhetetlen görény vagyok. nem szeretek jó pofizni az unszimpatikus emberekkel, meg azokkal, akik megjátsszák magukat. szeretek bunyózni, viszont a szópárbajokból inkább kimaradnék. Mondhatnák, hogy természetbolond vagyok? Nem. Szeretem, a természeteztet, de annyira mégsem. Akiket szeretek, azokkal kedves vagyok és önzetlen. Szerelmesen elvakítanak a rózsaszín felhők. Néha olyan vagyok, hogy majd elhiszem, ha látom, de többször is bebizonyosodott, hogy olyan dolgok is vannak amiket még nem láttam. nekem ha egy pohárban félig van víz az félig tele, és ha valaki rám nyit a WCn nem sipákolok, hanem röhögő görcsöt kapok. Sokszor kerülök ciki helyzetekbe, és nagyon gyakran kapok röhögő görcsöt. Néha elfeledkezek arról ki is vagyok, és ha kezet fogok valakivel ki kell magyarázzam miért vagyok ennyire forró testhőmérsékletű.
gyakran az egyszer élünk elven gondolkodok, ezért szoktam szobafogságot kapni. A bátyámat még most is sokszor megverem, ez neki ciki, viszont nekem nem. Én úgy gondolom hogy ez a farkas dolog néha áldás, néha átok. és sokszor el sem tudom dönteni melyik is. Nagy döntések eé nem szívesen állok, de néha nem lehet kibújni alóluk.
Subject: vérfarkasok 
Tue Jun 29, 2010 8:19 pm
