vegetáriánus vámpírok

Olyan izgi, hogy kíváncsi vagy rám! De komolyan, nagyon örülök, hogy érdeklődsz felőlem! Már csak azt kéne eldöntenem, hol is kezdjem a mesét... Áh, meg is van!
1901-ben születtem Biloxiban. Ez egy kis város Mississippi államban. Az emberi életemből nem emlékszem szinte semmire, csak emlékfoszlányaim vannak, amik néha bevillannak, de mivel nem tudom mihez kötni őket, ezért valószínűleg ugyanúgy el fognak tűnni egyszer, mint a másik ezer meg ezer. De ez van, nem tudunk mit tenni, talán így kellett lennie, a lényeg, hogy most itt vagyok. S bár nem emlékszem, pár érdekességgel azért tudok szolgálni, amiket részben nyomozásaim során derítettem ki.
Egy ismeretlen vámpír változtatott át, aki az elmegyógyintézetben dolgozott, ahova a szüleim adtak be megérzéseim miatt. Tudod, emberként csak előérzeteim voltak. Ezek erősödtek fel vámpírrá válásomkor, és így látok most előre bizonyos dolgokat. Szóval, az az idegen azért változtatott át, mert egy James nevezetű nomád vadászott rám. Mint látod, nem sikerült elkapnia! *vigyor* Az elmegyógyintézetből nemrég kölcsönvett... Na jó, ne nézz így rám! Tényleg csak kölcsönvettem! Szóval az aktám alapján, az intézetbe kerülésem dátuma megegyezik a síromon szereplő elhalálozási dátummal. Úgy látszik, az igazi szüleim számára már halott voltam, mikor beadtak a diliházba. Szerintem ez egyáltalán nem volt fair... Milyen szülők az ilyenek?! Bár, most már mindegy. Lehet, hogy örülnöm kéne, hogy így történt, hiszen csodálatos család az enyém. Mármint, a mostani...
Hát, sajnos körülbelül csak ennyit tudtam elmondani emberi mivoltomról. Én szóltam előre, nem valami sok. Viszont, most akkor mesélek neked az eddigi életemről, amit már vámpírbőrben töltöttem. Jó lesz? *csillogó szemek*
Hmmm, azt hiszem, már tudom is mivel kezdem... Az átváltozás cseppet sem volt egyszerű, sőt elég fájdalmas volt, főleg, hogy egyedül voltam. A kín ami átjárt sokkal elviselhetőbb lett volna, ha mellettem lett volna valaki, de így alakult, túléltem. Nem tudtam, mit kezdjek magammal az új létformámban, csak lézengtem, míg nem megéheztem. A rendes ételek már nem hiányoztak, jóformán rájuk sem bírtam nézni, csupán egy valami érdekelt: a vér. Már korán rájöttem, hogy képtelen vagyok az emberek "meglékelésére", így próbáltam keresni valami mást, amiben szintén vér csorog. Mi sem volt kézenfekvőbb ennél, mint szegény állatkák. A Greenpeace aktivistái most ne figyeljenek! Tetszik, nem tetszik, nem volt más választásom. Talán kicsit brutálisan hangzik, de nekem tökéletesen megfelelt az állati vér is. A lényeg az volt, hogy a bíbor nedű érintkezzen a nyelvemmel, és eljusson oda, ahol csillapítani tudja a szomjam. Ez bevált, úgyhogy kár is fokozni; vega lettem.
Hamarosan egy látomást kaptam, amiben láttam Jazz-t, és hogy csatlakozni fogunk a Cullen-családhoz. Persze, egyből beindultam. A vízióm alapján kutattam Jasper után, míg rá nem leltem egy philadelphiai kávézóban. Furcsa, de azonnal beleestem, és szerintem ez kölcsönös volt. Az tuti, hogy most imádjuk egymást! *ujjával láthatatlan vonalakból szívecskét formál az asztalon* A közös vándorlás során mindent megtudtunk egymásról, s így Jazz előéletére is fény derült számomra. Egyáltalán nem volt neki könnyű, és sajnálom is emiatt. Rávezettem, hogy emberi vér helyett állatival is táplálkozhat. Fogalma sem volt róla, hogy ez lehetséges. Mire nem vagyok jó?! *széles vigyor* A látomásaimat követve eljutottunk Carlisle-hoz, és családjához. Egytől-egyig nagyon tündériek voltak. Végre úgy éreztem, hogy - Jasperen kívül - tartozom valaki(k)hez. Esme igazán jó anya, és barátnő, akivel mindent meg lehet beszélni, Rosalie pedig egy olyan nővér, akire mindig is vágytam. Upsz, majdnem kihagytam Edwardot és Emmettet... Ők sem elhanyagolhatóak! Ilyen bátyók mellett ki ne érezné magát biztonságban?! Plusz itt van nekem Jasper! *zavart fej* Valamit kihagytam... Hát persze! Jasper és én összeházasodtunk! Hogy felejthettem el?! Alice, te gyagyás... Pedig ő az én másik felem, az ember - vagyis vámpír -, aki tökéletesen passzol hozzám, kiegészítjük egymást. Olyan erős lelki kötelék van köztünk, melyet semmi nem törhet szét. Imádom! Azonban nem feledkezhetem meg a család fejéről, Carlisle-ról sem, a védelmező apáról, aki mindig nyugodt, és megfontolt. Ó, az én kis családom, úgy megszorongatnám most őket! *elrohan, majd pár perc múlva visszatér* Folytathatjuk! *mosoly* Azt kérdezed, mi történt még? Nem elég eseménydús ez így is? Bár, ha így rákérdeztél, neked talán elárulhatom, hogy Edward elég furi mostanában, és sejtem is, hogy miért. Egy új lány lehet a dologban, egy egész átlagos kis csajszi, aki nemrég érkezett a városba. Hogy mi sül ki belőle, arra kíváncsi leszek. Főleg azért, mert a lány ember. Egy sima kis bőrzsák... Azt hiszem, lesznek itt még bonyodalmak!